Hogy milyen az európai kontinens, azt már kenjük-vágjuk, amióta szabadon rohangálhatunk a határokon hála a kék alapon arany csillagos matricának az autó rendszámtábláján és annak, hogy az adott esztendő már bizony nem 1-essel kezdődik régóta. 

Görög gyros? Francia riviéra? Római vakáció? Spanyol bikaviadal? Ibizai techno party? Német sörfesztivál? Svéd húsgombóc? Vagy ott voltál, vagy ott leszel, vagy a haverod ott volt, vagy a TV-n láttad, vagy valaki mesélte, de magadénak érzed, mert itt van a kontinensen. Náluk is a hétfő a hét első napja, nagyjából ugyanaz a kaja, ugyanazok a fő vallási ünnepek, ugyanúgy nem a télapó hozza a karácsonyi ajándékot, és ugyanúgy a foci körül forog minden ha szóba kerül a sport szó, ugyanúgy az út jobb oldalán közlekedünk és bizony nem 1760 a váltószám két hosszegység közt, hanem megátalkodott módon 10! 

Kicsit más a világ, ha átruccanunk a kis vízen (lásd még: La Manche csatorna), akkor már kicsit értetlenül nézünk át a vállunkon az út bal oldalán átkozódva, hogy milyen nehéz jobbra kilátni. Hála az angol nyelvkönyveknek itt sem mozognánk azonban idegenül, hiszen belénk verték, hogy mik is a fő ünnepek, mi az a fish&chips, hogy is áll fel a Parlament, Guy Ritchie óta pedig egy mondatban is állást lehet foglalni: 

„London! Nem ismerős? Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, szar idő, még szarabb kaja, kibaszott Mary Poppins, LONDON!!!” 

Na de mi a helyzet, ha átszökkenünk a nagy vízen túlra, és meg sem állunk, míg meg nem pillantjuk a másik, még nagyobb vizet LA tornyai mögött, hogy aztán a sivatag közepén /Tucson/ találjuk magunkat? Legendákat hallani, előítéletek, sztereotípiák tömkelege forog közszájon egy olyan világról, ahol 1 mérföld 1760 yard, 1 yard 3 láb és 1 láb 12 inch, ahol szerintünk a Hamburger az egyetlen kaja, és a lakosság az összeadásra is képtelen, mégis a világnak diktál a nemzet, mely sokak szerint nem is tekinthető egy nemzetnek… Egy világról, melynek oktatását a 0-val tartjuk egyenlőnek miközben mi szélsebesen építjük le a sajátunkat felsőbbrendűségünk teljes tudatában, és ahol ennek ellenére az egyetemek ontják az eredményeket, költségvetésük pedig komplett hazai városokéval vetekszik. 

Vajon mi az igazság mindenből? Kinek higgyünk? A filmeknek? A rózsaszín cukormázas vígjátékoknak, vagy a sötét Baltimore-i dzsungelbe kalauzoló „Wire” című drámának? Az irigységgel vegyes előítéleteknek, melyeket 10000 km távolságból gyártunk, vagy annak az idilli képnek amit önmagunk megnyugtatására építettünk a szocialista időkben? Azoknak, akik kimentek és bejött nekik az élet, vagy azoknak, akik megcsömörlötten és elbukva jöttek vissza? 

Vajon mitől vált a nyugati megváltás és boldogság jelképéből az elnyomás és közmegvetés első számú szimbólumává a csillagsávos lobogó? Vajon mi igaz abból a képből, melyet az elmúlt évtized alatt felépített magának az átlagos magyar polgár a távoli USA-ról? Mi az, amitől mégis működik ez a végtelenül ellentmondásos és vegyes ország? Mi az, amiben tényleg többek vagyunk az ott élőknél, és mi az, amiben csak tanulhatunk tőlük? Vajon tényleg kolbászból van a kerítés? 

Megannyi kérdés, amelyekre mindenki csípőből tudna mondani valamilyen választ elsősorban politikai nézeteitől függően, de amelyekre igazán csak akkor válaszolhatunk, ha ott voltunk, ha láttuk, ha tapasztaltuk! Ez a fő motiváció: tudni mi van odaát, mi lehetne más, mi igaz a legendákból! Még 6 nap a felszállásig (és 7 a leszállásig)…

 

Címkék: usa motivacio

A bejegyzés trackback címe:

https://arizona.blog.hu/api/trackback/id/tr201305407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása