Hosszas kihagyás után visszatér az élet a web 2.0 felületre is, ugyanis több-kevesebb sikerrel megtörtént az utolsó hét kibekkelése, ami elsősorban az otthoni egyetemi oktatást jelenti. Le kell szögezzem, a CFD elsajátítása előadás nélkül bizony koránt sem rózsás feladat, a netes fórumok és hála az égnek torrenten elérhető szakirodalmaknak hála azonban mégis lehetséges. Ehhez mindösszesen virtuálisan egybe kell épüni a számítógéppel, és napi 15-16 órát előtte gubbasztani, imádkozva a megfelelő eredményért. Kicsit lejjebb néhány remek ábra az elmúlt 10 nap illusztrálására, valamint némi további menetrend!

Az egyetem lényegében véget ért, azaz Budapesten megtörtént a tárgyak lezárása, itt pedig véget ért az oktatás. Marad tehát a projekt befejezése, és az egyelőre kilátástalannak tűnő küzdelem a diploma januárban való megszerzéséért, továbbá a jövő tervezése egyenlőre a tavaszra való különös tekintettel. A lakótársak haza tértek, vagy legalábbis útnak indultak (Montreal autóval nem a szomszédban van), így kicsit egyhangúbb, számítógépes napok következnek, kivéve a Karácsonyt, melyet feltehetőleg JB rokonságával, és a náluk összegyűlő filippino közösség társaságában töltök. Ezen napok keretében viszont befejezem a nagy roadtrip beszámolót, annál is inkább, mert már nagyon várom, hogy időrendben megérkezzünk a Six Flag Magic Mountin félelmetes napjájoz! Továbbá kicsit komolyabbra fordítva a szót, megpróbálom körülírni az igazán nagyon nehezen megfogalmazhatót, azaz hogy mitől is jobb/más/rosszabb az USA mint kicsiny hazánk és keleti mikrokörnyezetünk, illetve mi az, ami oly könnyedén jobbá tehetné az otthoni létet, valamint mitől vonzó a csillagsávos lobogó...(ez inkább egy sorozat lesz, mint egy cikk, első darabja rögvest követi majd ezt, és még a kiutazás előtt született)

Természetesen nem gondolom, hogy valami világmegváltó, hatalmas újdonság szúrt volna szemet az elmúlt hónapokban, sem azt, hogy az Arioznában látottak az egész USA-ra igazak lennének (kontrasztban máris ott van LA, de januárban még érkezik Florida, ami minden vélemény szerint nagyon más), mindenesetre talán érdekes lehet egy objektívnek szánt vélemény az otthoniak számára, ha másért nem, legalább gondolatindítóként…

Mindennek a végén pedig ott magsodik a KSC szerelőcsarnoka, a Saturn V kiállított csodája, az álmok földje: Cape Canaveral január 2-án! A napokban tehát érdemesebb lesz kcisit sűrűbben frissíteni, és nem kell újabb hetet várni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arizona.blog.hu/api/trackback/id/tr131612163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása