Az elmúlt napok két komoly tanulsággal szolgáltak:
- 1. Ne ígérjünk soha felelőtlenül postot, mert lesz aki hiányolja, és úgysem teljesítjük időben
- 2. Ha egy szelet húst bedobunk a forró olajba, abból lehet nem az lesz, amit akarunk, de egészen biztosan megfelelő idő elteltével ehetővé válik, tegnap így fedeztem fel a Tucson-i rostélyost…
A mai napra az út következő szakasza során szerzett élmények papírra vetése rendeltetett, ugyanis már nyomasztóan közel van a floridai kirándulás, amely alighanem újabb oldalakat fog megtölteni. (Cape Canaveral, here I come!!) Tovább után érkezik a bűnös város és mivel közhely, de néha nagyon kell egy közhely, így egy teljesen triviális zeneválasztás!
Az előző rész tartalmából:
- „Muszáj hajnalban indulni?
- Basszus, megfagyott a Powerrade…
- Hé srácok, mindenki alszik hátul? Zzzzz…
- Roni vagy? Mert akkor kipróbáljuk mit bír a kocsi! … Nyíííííííí
- Azért a platón elég hideg van… Ja, de nálunk legalább van ponyva, nézd a másikat!
- Mikor eszünk? Lesz még egy város majd a Canyon előtt
- Huu srácok, nem lesz már város…
- Na, akkor ha oda lemászol, és beállsz arra a sziklára, akkor innen úgy, hogy a napot takarja az, elég penge kép készíthtő…
- Most már ******** éhes vagyok
- Azt hiszem ez az étterem is zárva van Hálaadás estéjén…
- Ezét az árért akkor bármennyit ehetünk biztosan?
- Azt hiszem egyből 4 tányért veszek…”
Williams községből indult tehát a nap, melynek egyetlen célja Vegas elérése volt. Ez nem ígérkezett nagy feladatnak, és még csak annyira unalmasnak sem. Felvezetésként 200 km egyenessel indultunk, majd egy jobb 2-es kanyar és újabb 150 km egyenes. Onnantól vált érdekessé az út. Pontosabban kicsit korábbról, ugyanis az autó közölte, hogy a kerekeket ugyanmár nézzük meg. Meg is tettük, de azon túl, hogy a hátsó gumi effektíve slick gumivá vált, semmi rendellenességet nem véltünk felfedezni. Végül egy helyit megkérdezve kiderült, hogy csak a kötelező szervízre emlékeztetett a fedélzeti számítógép.
Monoton bandukolás és a bőséges reggeli – az élelmisszerek terén kihívásokkal küszködő országban egy termék kiált egyértelműen említésért: a legendás amerikai palacsinta juharsziruppal - emésztése közepette érkeztünk a legendás Hoover-gáthoz. A világon vannak olyan dolgok – pl.: Kínai fal, Grand Canyon – amikről előre tudod, hogy nagy, mégis amikor odajutsz és látod, csak az jut eszedbe, hogy „Azt a mindenit, ez hatalmas!”. Nos, a Hoover-gát nem ilyen. Tudod, hogy nagy, és odaérve látod is, de a rálátási szög miatt nem érzékeled igazán a magasságot, a szélesség pedig végképp nem nagy méterben (de ha belegondolunk mit tart vissza, akkor így is lenyűgöző). De ettől még fantasztikus terméke az emberi kreativitásnak. Kicsit nehéz átjutni rajta, ugyanis állandó a gyalogos forgalom, így főleg Vegas irányából hosszú mérföldes kocsisor várt az áthaladásra lépésben… Parkolni sem egyszerű, noha van hely bőven, de sok a bámészkodó is. Az Arizona felöli oldalon talán egyszerűbb, mert a nevadai parkológarázs sokkal csalogatóbb, így meg is telt, megfordulni pedig nem igen lehet. Külön kiemelendő a Nevada felöl álló szobor komplexum és a padlon helyet foglaló címer sas.
Ez után – pár órával – befutottunk Vegasba. Nos, Vegas – minő meglepetés – nagy! Noha mindenki csak a Las Vegas Strip-et látja és ismeri, nem kerülhető meg a tény, miszerint a város e körül az utca körül is hatalmas. A szállás 3 sarokra volt a Strip-től. Újabb fontos tanács: MINDIG nézzünk rá a léptékre amerikai térkép esetén, ugyanis a 3 sarok nyomorult 1,5 mérföld volt hozzávetőlegesen…
Odabent fény, csillogás, döbbenet és tömeg! Nagyon sok számjegynyi összeget el lehetne verni. Nekünk maradt a szájtátás… Rengeteg show-ra be lehet fizetni (50-100$), de ezeket jobb előre felderíteni. A Casinok hatalmasak, és a föld alatt szinte egybefolynak. Nem egyszer vesztettük el tökéletesen irányérzékünket odalent és bolyongtunk fél órákat kijáratot keresve. A nagy casinokban való szállás egyébiránt nem elérhetetlen. A Ceasar Palace-ban (kihagyhatatlan idevágó video lejjebb:) ) például vannak már szobák annyiért, mint amennyibe a mi lepukkant motelünk került, csak értelemszerűen jó előre kell foglalni.
A bevásárlóközpontok szintén döbbenetesek, különösen a hely, ahol hirtelen egyszer csak tökéletes égboltozatot varázsoltak a fejünk fölé, és teljesen elvesztettük a távolságérzetet. Kiemelendő még a Belaggio előtti szökőkút játék, amit jól ismerhetünk az Oceans 11-ből, de minden helynek meg van a maga különlegessége. Klubbok, bárok tömege, és megannyi megawatt-nyi égő, amivel ki lehetne világítani egész Szomáliát.
Persze ki kellett próbálni a casino-t magát is. Ez messze nem triviális: annyi féle játék van, hogy az ember csak kapkodja fejét, és jó részének nem ismeri a szabályait sem. Több fajta poker volt, mint ahány lap van egy pakliban, és bizony a 21 sem triviális asztalon. Legalábbis ajánlott utánanézni előzetesen. Továbbá nem lehet 1 dollárokban elleni, mert van minimum tét! Roulette-n, ahol kikötöttünk, ez 10-15-20 dollár közt váltakozik. Ez annyit tesz, hogy egy alkalommal ha teszünk számra, akkor legalább 10 dollárt szét kell szórni belül a számokon, vagy ha teszünk kintre (pl.: fekete-piros), akkor a minimum tét 10$ mezőnként. Valaki kérdezte kommentekben mennyi ideig lehet eljátszani 200$-al. Ha a mi 0 szerencsénkből indulunk ki és extrapolálunk, akkor nagyjából 4,5 percig:) Persze biztos van olyan szerencsés, aki 2 óra múlva 10000$-al kel fel, de nem egyszerű a helyzet. Ott el töltött pár percünk alatt az asztal vagy 1000$-t nyelt el az összes résztvevőtől…(mármint nem 5-ünktől, hanem általában:) )
Vegas összességében látványos, de felesleges vagyon nélkül korlátozottak a lehetőségek. Látni érdemes, pénzt féretenni rá szükséges, de napokig ott lenni csak akkor igazán jó, ha vannak show belépőink.
A következő részben a félelem országútjáról, a rally gyorsasági etapjáról és a Six Flags őrületéről lesz szó! Végre…:)
Mindenkinek Boldog Karácsonyt odahaza!
