A blog hasábjain több teljesen értelmetlenül tudatunkba rögzülő sztereotípia ellen kikeltem már, úgy mint a „minden amerikai hülye”, „fogalmuk nincs hol van Európa”, „azt hiszik Bukarest Budapest” és még sorolhatnánk axiómák, de most egy másik tételmondatot állítanék pellengérre:

Nem tom mi lesz, asszem kimegyek egy fél évre Angliába dolgozni, hogy megtanuljak végre angolul.

A téma nem csak azért kerül terítékre, mert az USA-ban a spanyol mellett nyomokban még angolul is beszélnek (Fernando angol tudása a félév során egyébiránt romlott, mert nem volt rá nagyon szüksége…), és nem is csak azért, mert az emberi hülyeség néha Dr. House-i magaslatokban irritál (lásd még: asztrológia, összeesküvés elméletek, babonák, szellemek, stb.), hanem mert édesanyám sikeres angol nyelvtanárként keresi a kenyérre valót. Tovább után tévhitek, értéktelen papír fecnik, könnyebb utat kereső tömegek, pandzsábi, szindi, pastu nyelvek és a halhatatlanság csalfa álomképe!

Az első bekezdésben talán ugorjunk is át röviden azon a teljesen evidens kérdésen, hogy miért is kell angolul tanulni. Mindenki álljon meg egy ásónyomra, és keressen magában 3 indokot ezen a ponton, majd olvasson tovább!

Nem, nem és nem: nem azért, mert a nyelvvizsgára plusz pontot adnak az érettségin, se nem azért, mert az egyetemi diplomának sokszor feltétele, sőt még csak nem is azért, mert az állásinterjú során elkérhetik – nem fogják – a papírt. Sokkal inkább azért, mert amíg olaszul kiválóan beszélnek Olaszországban, viszont viszonylag komoly akcentussal törik Dániában, addig angolul – noha az akcentus nem igen küszöbölhető ki – gyakorlatilag az albán érintetlen tengerparttól Izland hófedte buckáiig és Gibraltártól Moszkváig kvázi bárhol megértethetjük magunkat. Természetesen van rá némi esély, hogy keresni kell a megfelelő célszemélyt – ezt még Velencében is átéltem -, vagy hogy be kell vetni némi activity-t, de az esélyeink azért radikálisan nőnek a bwin live bet-en, amint a nyelvet angolra váltjuk. Ezen felül a szakirodalom bizony minden szakterületen angolul íródik döntő többségben, a konferenciák angolul zajlanak, és ha netalántán nemzetközi munkahelyen találnánk magunkat, akkor függetlenül az intézmény székhelyétől a vegyes összetételre való tekintettel bizony az értekezlet angolul fog zajlani jó eséllyel. Járulékos haszonként még meg lehet olyan húrokat is pengetni, hogy jobb eredetiben élvezni a filmeket, vagy esetleg néha mókás érteni a számok szövegét – nem a most itt szóló rapre gondolok ezen a ponton. Fogadjuk tehát el a tényt: lehet, hogy a „mocskos gyarmatosító britek” és „a világot elnyomó amerikaiak” eröltetik ránk, de nincs más választás, bizony a mai világban roppant hasznos angolul tudni.

A tény elfogadása után a következő lépés a nyelv tényleges megtanulása nyelv tényleges megtanulását igazolni hivatott nyelvvizsga hajkurászása. Emlékszem, régen a Rigó utca említése körülbelül a Gyorskocsi utca nevének hallatán felbukó érzelmekkel ekvivalens folyamatokat indított el az emberben… A 62 ponttal a határon való átesés, és a rezgő léc gyakorlatilag kézzel történő megfogása még heveny ünnepi hangulatot idézett elő. A középfokú nyelvvizsga megszerzése dicsőség volt, a magas pontszám elismerést kiváltó teljesítmény, a felsőfokú meg egyenesen halhatatlanná tette az embert. Azóta ez a helyzet megváltozott, ugyanis a kereslet igazítja a kínálatot, és bizony sokan úgy vélték, hogy a Rigó utcai ITK-s teszt koránt sem megfelelő nehézségű. Azt pedig hogy lehet elérni, hogy inkább az új, saját termékként hirdetett nyelvvizsgára jelentkezzen az ifjúság? Természetesen a nagyobb sikerességi ráta garantálásával. A tömegek pedig meghallgatták vala az igét, és látták, hogy az jó! Ezzel be is köszöntött a „bucsuban is kétpálcás” nyelvvizsgák kora: 5 évvel a boldogan, 72 ponttal abszolvált nyelvvizsga után olyanok is 98 pontos teszteket lobogtattak, akik bizony még talán az összes igeidőnek sem voltak teljes birtokában. (Itt meg is jegyzem gyorsan, hogy azokat igenis használják az élő nyelvben is, és komoly csacsiság, már-már böszmeség azt hinni, hogy a present perfect az amerikaiak számára olyan ismeretlen mint Csád fővárosának neve.) A versenyt azonban állni kell, így bizony az eredeti intézmény renoméja is megkopott: a 72 pont a dicső magaslatokból fénysebességgel zuhant porba, és az „éppen átment a lúzer” kategóriába. Talán kár is kitérni az olyan nyelviskolákra, ahol a saját tanfolyam után igen sikeres arányban általuk szervezett, elismert nyelvvizsga tehető… Aligha mondok újat azzal, hogy az utolsó órákon gyakorlásként bizony nem egyszer a másnapi feladatsor került megoldásra…

Tegyük fel, hogy mindezzel még nem is lenne baj – pedig dehogynem, mert mennyiben más ez, mint az Ecseri piac? -, azonban az igazi gond ott jön el, hogy a delikvens innentől szentül meg van győződve a nyelvtudásának nagyszerűségéről. Többen viszont már előtte is. Példának okáért szülők egész sorát említhetném, akik az első óra előtt közlik édesanyámmal: a gyerek járt nyelviskolába is fél évet, jó lenne ha 2 hónap múlva nyelvvizsgázna… Ezekben az esetekben általában két dolog derül ki 5 perc alatt:

  • A szülőnek fogalma sincs a gyerek valós tudásáról, csak a ráfordított időt és pénzt méri, de hát balgaság lenne egyenes arányosságot feltételezni
  • A gyerek tudása nem hogy nem nyelvvizsga kompatibilis, de egyenesen csak zavart okoz fejében a félinformációk, és begyakorolatlan formulák zagyva elegye

Idegen nyelvet ugyanis nem lehet könnyen, gyorsan, 3 hét alatt, csak most és csak önöknek megtanulni! Egyszerűen ha tudni kell x szót, akkor meg kell tanulni x szót, az nem tud gyorsabban menni, nem tud könnyebben menni, nem diffundálnak be az agyba a párnán át. Továbbá az, hogy valaki leírja egy lapra, hogy mi is a pontos grammatikai formula az adott tartalom kifejezésére, az bizony még nem jelenti azt, hogy tudja is miként használja üzembiztosan. Példa: valószínűleg mindenki tudja, hogy tégla-malter-tégla és fal lesz belőle. Ki merné magának felhúzni a saját házát segítség nélkül a gyakorlatban?

Ebben rejlik annak magyarázata is, hogy gimnáziumi órán igazán jól megtanulni egy nyelvet szinte lehetetlen. 30 emberrel foglalkozni heti 3 vagy 4 órában embert próbáló feladat – sokan bizony nem is igen törik magukat sajnos -, és könnyen kiszámolható, hogy levonva az új anyagra fordított időt, a dolgozatokat, a szövegértési feladatokat, a tankönyvi gyakorlatokat hány perc jut egy ember megszólaltatására…

Erre sok replika jöhet, hogy „de hát én kiválóan értem a filmeket is, mindig felirattal angolul nézem őket, mégsem tanultam soha angolul”. Való igaz, a feliratos filmnézés segít, de csak egy pontig. Próbáljuk csak meg felirat nélkül. Ugye mennyire más? A felirat remek, ugyanis ha jól készült, akkor alkalmas egy-egy szó, kifejezés megtanulására. Sok esetben azonban – lásd még a nagysikerű félrefordítások blogot – ez sem állja meg a helyét. Szinte minden feliratban lehet találni legalább egy kapitális baklövést. Nagy kedvenc az alábbi:

I have green fingers.

Jelentés: hobbim a kertészkedés

Fordítás: zöldek az ujjaim – hogy mit gondoltak, amikor ezt leírták, az kérdés…

Az ember azonban akaratlanul is összehasonlítja a feliratot a szöveggel, és emiatt folyamatosan fordít. A folyékony beszéd kulcsa azonban a fordítás kiküszöbölése. A gondolat angolul születik és soha nem volt magyar a fejben sem ideális esetben. Néhány hét után vettem észre magamon, hogy már nem kell fordítanom magamban, egyszerűen angolul értem. Nem tudom értjük-e a különbséget. Ebben az esetben előfordulhat az a fura helyzet is, hogy az angol kérdésre azonnal tudunk válaszolni angolul, míg ha magyarul kell elmondanunk, hogy miről is volt szó az előbb, akkor keressük a szavakat. Sokkal hasznosabb, és az értést jobban segítő megoldás egy idő után az angol feliratok használata, majd persze azok elhagyása… Na, de ne kanyarodjunk el ennyire a tárgytól! Térjünk vissza a megszerzett nyelvvizsgához!

Először is: állásinterjún ezt nem nagyon kérik, beszélni viszont tudni kell. Különös tekintettel arra, hogy sok esetben előfordul, hogy eleve külföldi az interjúztató. Őket pedig nem a papír érdekli, hanem a valós tudás. A nyelv ugyanis nem olyan, mint a biciklizés. Ha 10 évig gimi után egy árva mondat nem hagyta el az ember száját, akkor bizony varázsütésre nem fog megszólalni Shakespeare-t szavalva eredeti nyelven.

Ebből adódik azonnal, hogy ez nem olyan, mint a jogosítvány: egyszer meg van és onnantól felejtős a dolog, hanem folyamatos szinten tartást igényel (hozzáteszem, utóbbinál sem lenne feltétlen hülyeség). Sokan a nyelvvizsga birtokában örökké magukénak érzik a tudást a felejtés rögös, ámde roppant meredek útjára lépve.

Sokan mondják azt is, hogy igazán anyanyelvi környezetben lehet megtanulni a nyelvet, és felpakolva a hátizsákot, „mekis meló” után nézve meg sem állnak Londonig, vagy csereprogram keretében egy külföldi egyetemig. Sokan nekivágnak az ilyen útnak olyan nyelvtudással is, ami gyakorlatilag karcolja a 0-t, hogy majd ott ráragad, majd hazatérve büszkén mondják, hogy kenik vágják az angolt. Itt el is értünk a cikk indító mondatáig:

Nem tom mi lesz, asszem kimegyek egy fél évre Angliába dolgozni, hogy megtanuljak végre angolul.

Fél év után nyugodtan mondhatom, hogy ennél kevés nagyobb ökörség van! Ezt a családi tapasztalatok is megerősítik. Természetesen egyáltalán nem felesleges az ilyen kiruccanás, de a 0-ról semmint nem segít. Előnyös csak abban az esetben lehet, ha az ember már előtte is komoly szinten tisztában van a nyelvvel. Mert innentől gyakorlásnak minősül a dolog, és igen hasznosnak, ellenkező esetben kétségbeesett szenvedésnek csak. Jómagam gimnázium végén relatíve jó pontszámmal húztam be az ITK felsőfokút, de az egyetemi évek alatt nem sokat használtam a tudást. Főleg nem szóban. A megértés, olvasás nem okozott gondot, hála a TV-nek, a cikkeknek, a netnek, de meg nem nagyon szólaltam, csak alkalmanként egy-két külföldivel beszélve. Éppen emiatt passzívan lappangó tudással érkezhettem a tengerentúlra, sok-sok szót elfeledve. És bizony az első hetek komoly nehézséget okoztak. De felvértezve az egykori nyelvtan füzettel, meg rendszeresen kérve az ismerősöket, hogy javítsanak ki, hamar sikerült eredményt elérni, noha az akcentus csak finomíthatónak, de le nem rázhatónak bizonyult, nekik is kellett kicsit tanulni.:) A legfőbb eredmény az angolul gondolkozás, és a fordítás kiküszöbölése volt, ami gyakorlatilag automatikussá tette a nyelvhasználatot. Fejlődött továbbá a tempo és a kiejtés, de ezt is csak odafigyeléssel és koncentrációval lehet elérni, mert könnyen el lehet lenni anélkül, hogy semmivel nem akarjuk jobban kimondani a szavakat. A nyelvhelyesség viszont romlott, hiszen hamar rááll az ember a szlengre, a félmondatokra és a köznyelvre. Érdemes figyelni tényleg a magyarban is meglévő különbségeket, you know what I’m saying? Viszont mindez a fejlődés esélytelen lett volna az előzetes tudás nélkül. A köznyelv ugyanis egyrészt különbözik a tanult szabályos formáktól – gondoljunk csak bele, hogy milyen érdemjegyet érne egy átlagos netes csevej gépelve nyelvtan órán magyarul… -, másrészt nincs senki, aki elmagyarázza, hogy mit hogyan kellene mondani. A 13. harcos tűz mellet figyelve megtanulunk vikingül legendája igen komoly szellemi képességeket és hihetetlen memóriát feltételez, vagy csak simán fogalmazva az átlagember számára lehetetlen. Mondhatják, hogy meg tudták értetni magukat – persze, 1-1 szó egymás mellett a kontextusban könnyen kiadja a mondanivalót némi mutogatással -, vagy hogy értettek mindent, de ez nem más, mint önmaguk becsapása. Ez semmiképp nem keverendő össze a tudással. A füllel elkapott foszlányok pedig egy bizonytalan halmazt eredményeznek csak, amelyek kijavítása utána sokkal nehezebb, mint sem a 0-ról való tanulás. Szintén millió 1 példa van erre a lakásban megforduló diákok esetében…

További probléma, hogy csereprogramok, vagy alkalmi melók esetén általában jobb esetben olyan emberekkel kerül össze a tanulni vágyó kalandor, akik maguk is hasonló cipőben járnak. Ergo halmozódnak a hibák, és még annyira sincs senki, aki kijavíthatná őket. Egy londoni konyhán pedig még a pandzsábi, szindi, pastu nyelveket is előbb sajátíthatja el a delikvens, mint sem magát az angolt…

Összefoglalva: angolul tudni jó, és kell! Viszont nem szabad bedőlni az irracionális ígéreteknek, amik újabban egyre divatosabbak, és meglátásom szerint a külföldön pallérozódásnak csak úgy van értelme, ha tényleg anyanyelvi környezetbe csöppenünk, és ha már a megszerzett tudást akarjuk használni és fejleszteni, nem pedig égből aláhulló mannaként várunk a beültetendő nyelv-csomagra agyunk processzorához. Avagy az NHL-be sem úgy igazol valaki, hogy szeretne megtanulni korcsolyázni…

 

Címkék: nyelvtanulás nyelvvizsga

A bejegyzés trackback címe:

http://arizona.blog.hu/api/trackback/id/tr831683683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.01.20. 06:48:26

Akit érdekelnek az ide kapcsolódó kommentek, az itt megtalálhatja:

ellenorzo.blog.hu/2010/01/19/miert_kell_angolul_tanulni

Index címlap az ellenőrző bloggal.:) Köszönet érte nekik!

ILLED 2010.01.24. 14:24:53

Én nagyon gyenge tudással voltam Angliában, anyanyelvi környezetben. A gond az volt, hogy míg az angol órán a tanár türelmesen megvárja, mit szeretnél mondani, addig élesben egy közösségnek kín, ha az ember nem tudja megértetni magát gyorsan, és kerüli a párbeszédet.

Még a legnagyobb jóindulattal rendelkezők is, zömmel ilyenek közt voltam, szóltak hozzám pár mondatot, ötször megismételtettem velük, aztán összeraktam nyökögve a választ, aztán ők elismételtették ötször, és így tovább. Én is meguntam, nemhogy ők. A fáradtságról nem is beszélve: minden nap annyira elfáradtam ettől, hogy legkorábban feküdtem és legkésőbb keltem.

Egy hónap alatt azért persze fejlődtem, a közhelyes párbeszédek jól mentek, de a lényegen ez nem változtatott: szarakodós volt a beszéd, ha valamit igazán akartam mondani.

Arra jutottam én is, hogy itthon kell megtanulni angolul, és akkor majd élmény lesz gyakorolni, ha a kihívás nem a megértetés lesz, hanem a jól megértetés.