az akár 5 postra is elég élményből! a hétvége első felvonásáról!
Kezdjük csütörtök este, amikor is ki más, mint Fernando tanácsára (hogy most már láthassátok is őket, a képen balra, mellette hű társa: Pablo) meglátogattuk a Cactus Moon nevű szórakozóegységet, ahol mit tesz isten, történetesen Ladies’ Night volt. Az est különösebben nem érdemel említést, na de a hely! Egy igazi country bárt kell elképzelni, hatalmas lobogó zászlóval, deszkázott táncparkettel, fából készített padokkal, korlátokkal, cowboy-calapokkal, kockás ingekkel, csizmákkal és remek zenével. Roppant hangulatos, jól eltalált felépítésű létesítmény volt. Kalapot végül nem vettünk, másnap kiderült, ez hiba volt. Természetesen nem mehetett végig country, így a benjo-blokkokat néha megszakította némi ütemes mai szerzemény a táncparkett feltöltése végett. Néhány otthoni ismerős azt hiszem nagyon oda lett volna érte, főleg a hölgyek!
Péntek este nagyobb dobáson volt sor. Ezúttal DC intézett programot, mégpedig a képen bal oldalt látható ifjú leányzó jóvoltából, akivel egyébiránt a múlt heti helybe jött bulin ismerkedett meg. A leányzó meghívta kontignensünket a képen jobb oldalon látható barátnője szülinapjára. Mondanom sem kell, hogy teljes idegenként toppantunk be a helyre immár szokás szerint…
Amikor a GPS jelezte, hogy fogalma nincs a megadott címről, már éreztük, hogy bizony nagy fába vágtuk fejszénket, pláne hogy már éjfél fele járt az óra. Előzmény, hogy a buli cowboy partynak volt meghirdetve, így legalább minimális szinten fel kellett öltöznünk. Nem lévén semmi megfelelő cuccunk, a szomszédból sikerült beszerezni némi segítséget: Cesar ingét, és a tengerészgyalogos tetkos texasi srác kalapját és csizmáját. Ezen osztoztunk 2-en. Pablo talált egy spanyolos kalapot, Fernando meg beérte az övvel és a fehér inggel. Ismét meg kell említenem, hogy szinte 0 ismeretség ellenére gond nélkül adtak mindent…
Az autópályán nyargalva immár 30 perce, kezdett gyanús lenni a dolog. Miután sokszori telefonálás után megtudtuk, hogy hol is kell lefordulni, ismét elszontyolodtunk, ugyanis a GPS egy a fentihez közeli másik utca címére közölte, hogy haladj egyenesen 9 kilométert… Végül ismét telefonos segítséghez folyamodtunk, melynek eredményeként a senki földjén kötöttünk ki, efektíve föld úton off-roadozva a vaksötétben a kaktuszok közt. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor is kikötöttünk egy akkora nyitott garázs előtt, amibe a pesti albérletem gond nélkül elfért volna talán kétszer is. A lakás többi része sem volt különb, a
A társaság igen vegyes volt, de jelentős része nem érte el az itt oly kritikus 21-et, mondhatnánk hogy 17-25-ig egyenletesen oszlott el a spektrum. A srácok már elég illuminált állapotban folytatták a nemzeti sportot, a beer-pongot, a lányok pedig hatalmas lelkesedéssel bombáztak minket kérdéseikkel külföldi mivoltunk okán. Megint tök idegenek voltunk, és megint mindenki roppant szívélyesen üdvözölt minket. Egy sztereotípia így igazolódni látszik: elég egy embert ismerned, aki meghív, és onnantól mehetsz bárhova, örömmel látnak. Még pár hét, és ha így megy tovább, akkor mi is bemutatkozunk valahol, mint „Uncle Ned fiai” /Wedding Crashers/.
Ismét meg kellett állapítsuk, hogy az amerikaiak bizony hamar kikészülnek a dobozos sörüktől, igazán olcsón és gyorsan letudják a berugás kérdését. Az asztalon ácsorgó egyetlen üveg teljesen no name – na azért nem Tesco-s pálinka jellegű készítmény – vodkát már meg sem merem említeni.
A nem kicsit ittas közönség ellenére a buli teljesen kulturált keretek közt marad, nem tört össze semmi, nem esett össze senki, nem durvult el senki. Az amúgy is vidám természetű amerikai ifjúság az ital hatására nem lesz kötekedő, vagy goromba, vagy kellemetlen, sokkal inkább még vidámabb, még közvetlenebb, és még feldobottabb. Ennek illusztrálására távozása előtt Mary-Jane perdült táncra a kanapé előtti asztal tetején (ZS és Schau megnyugtatására és elkedvetlenítésére közlöm, hogy felöltözve, bár Pablo is megjegyezte, hogy egy pillanatig azt hitte, ez nem marad így végig:) ) mind a 18-nál kevesebb életévével, és sokadik (értsd: max 4.) doboz sörével a kezében, mielőtt búcsúzóul meglepetésszerűen Fernando ajkaira cuppant…
Összességében az eddigi egyik legszórakoztatóbb esténk volt, csak ne kellett volna 45 percet autózni hazafelé!:)
Szombaton kilátogattunk végre a Wildcat stadionba, erről azonban majd később részletesebben. Mint ahogyan arról is, hogy azért vannak olyan bulik is, amelyeknél simán el tudod képzelni, hogy a helyszínen forgatták a Kemény Zsarukat, és szinte rettegsz a kanapén ülve, hogy Vic Mackey rátok rúgja az ajtót… - avagy bemutatkozik a Seasons apartmanház!
