Mindenkinek van valami álma, ami nagyjából akkortól datálódik, amikorra csak vissza tud emlékezni… Persze van több is, de van olyan, ami tényleg a mese kategória, pontosabban hihetetlennek tűnik, hogy egy nap megvalósul. (Vannak ugye a fantázia kategóriába esők, de azt már pontosan tudom, hogy sose fog a Real Madrid az én két gólommal megfordítani egy BL döntőt:) ) Én sem állítom, hogy megvalósul teljes egészében az enyém, de részben igen…
Állítólag minden fiú életének egy szakaszában – a vasútas és a focista közt – űrhajós akar lenni. Nekem ez kimaradt. Én mindig az akartam lenni, aki építi az űrhajót, vagy aki lent van a parancsnoki hídon. Ezen álmom akkor vésődött igazán a tudatomba, amikor 1995-ben Ed Harris ott állt a vásznon az Apollo 13 brilliáns mozijában… Nincs még egy filmjelenet, ami akkora hatással lett volna rám 11 évesen, mint az alábbi:
„Rakjátok bele ezt ennek a helyére, úgy hogy csak ezt használhatjátok”
Ez valami! Ez a csúcs! Ez az, amit bárki egy kis műszaki érdeklődéssel csak kívánhat! 11 évesen ámulva néztem… Olvastam a könyveket, bámultam a csillagokat, és teltek az esztendők, és érkezett a kijózanító felcseperedés, a korlátok felismerése, az élet nehézségeinek érzékelése…
Később a wiw-re kiraktam ezt a képet az alábbi felirattal, hogy mindig emlékezzek: „Egyszer ott leszek…” ! Nos, ha nem is NASA egyenruhában, ha nem is munka ügyén, de január 2-án ott leszek, mégha az űrsikló nem is lesz pont ott:) Maradék pénzemet 2 napja foglalásokra költöttem, és ennek eredményeként 4 nap Florida, és benne 2 nap Kennedy Space Center zárja le a felejthetetlen 5 hónapot!
Ha van valami tanulsága az 5 hónapnak, akkor talán az, hogy az álmok – legalább részben – bizony valóra válhatnak!
