Csalóka cím, mert aki ide téved, az első körben pontosan tudni fogja, hogy miért jön, és mit vár, éppen emiatt a „téved” szó használata is teljes mértékben helytelen. 2 év blogos tapasztalat (Floorball, foci, rock’n’roll) után számítani kell azonban az első pionírok után beeső járulékos olvasókra is, mert milyen kishitűség lenne úgy belevágni egy hasonló vállalkozásba, hogy még abban sem bízok, hogy idegenek olvassák majd az oldalt. A határ mindig a csillagos ég, vagy legalábbis az index hasábjai.
Elsőként tehát üdv minden csapattársnak (látod Mazz, csak nem hiába nyaggattál, most majd megtudhatod élő egyenesben, hogy milyen is egy medencésbuli az örök sunshine világában), ex-lakótársnak, sporttársnak és FFR olvasónak (akik úgy érzik, hogy ha a téma változik is, a stílus miatt mégis érdemes hűnek maradni a szerzőhöz) valamint minden otthoni ismerősnek!
Másodsorban köszöntök minden ide érkező kíváncsi olvasót. Néhány szót magamról, bár ez tulajdonképpen teljesen irreleváns, így inkább néhány szót a körülményekről: akkor születtem, amikorra Orwell már a Nagy Testvér eljövetelét vizionálta, majd már ifjonci fejjel elvarázsolt a technika, a világűr, a tudomány világa – az Apollo 13 mozi élménye pedig végképp megpecsételte a sorsom -, gimiben sikeresen bűvészkedtem a számokkal és geometriai alakzatokkal, majd a siker hullámain szörföztem be az ELTE TTK előadóiba fizikus szakon. 5 év után kézben egy diplomával távoztam, de ekkor már 1 éve érdekelt voltam az Irinyi József utca túloldalán is mechatronikai mérnök szakon, melyre az a felismerés sarkallt, hogy (ha már sztár focista, Real Madrid játékos, válogatott jégkorongozó és nemzetközi hírű edző nem leszek, sőt arra is van némi esély, hogy a Guns’n’Roses óta megszülető legnagyobb rockbanda szólógitáros pozíciójában is nélkülöznek) életemet a kutatás és fejlesztés területén érezném teljesnek. Összesen 7 év egyetem és 16 elvégzett félév után belebotlottam egy nem túl feltűnő A4-es papírlapba a BME Műszaki Mechanika Tanszékének hirdetőtábláján. Dr. Stépán Gábornak köszönhetően most már csomagolhatok, mert az elkövetkezendő fél évben a „University of Arizona” hallgatójának mondhatom magamat.
És hogy ez miért fontos számomra? Erre a múlt heti nagy sikerű youtube-retro party egy nagy slágerével válaszolhatok:
A tanulmányi és karrierista háttéren kívül fontos még az őrült sportrajongás (már alig várom, hogy talpig vörösben üvölthessük, hogy „GO Wildcats GO!”): floorball mindenek előtt, és – most pedig elvesztem a potenciális közönség ¾-ét – „Hala Madrid!” már egy jó évtizede, de már előre fenem a fogam az első Suns és Coyotes meccsre is, amiről természetesen ezeken a hasábokon is beszámolok.
Apropó beszámolás: hogy mire lehet ezen az oldalon számítani? Gyakorlatilag bármire a puszta élménybeszámolótól a fotókon és valami miatt engem érdeklő témákon keresztül a világmegváltó komoly eszmefuttatásokig (annyi bicskanyitogatóan fals sztereotípia él az USA-ról, hogy megcáfolódásuk esetén nem fogom tudni türtőztetni magam azok világba kiáltásától), mind-mind megspékelve számos youtube klippel, megannyi rock zenével (amit alighanem szépen lassan majd elkezdenek környezeti ártalom eredményeként hip-hop és r’n’b elemek „színezni”), nyakatekert mondatszerkesztéssel, lopott és saját poénnal, összetett utalással és teljesen agyament hasonlattal, meg áthúzott, mondom áthúzott mondatrésszel. Ezen túlmenően a közvetlen ismeretségi kört megpróbálom a tőlem telhető módon személyre szabott cuccokkal is szórakoztatni (ZS-nek megnyitom a lehetséges állások rovatot), amennyire ezt a fantáziám és időm engedi.
Addig is „küldöm mindenkinek, aki szereti”, főleg a Neumann-Kartal FSE-nek 7 nappal az indulás előtt:
„Kezemben a jegyekkel a repülőtéren
Várom, hogy L.A.-be induljon a gépem
Ott leszek a bárban, hallottam már rólad
A bostoni srácokkal is találkozunk holnap
Elveszem a kokódat, elviszem a nődet
Nem tehetsz semmit, nem félek tőled
Alattam a föld van és fölöttem az ég
De eljön az én időm ma még
Nem hagylak elkaplak haver
(Hogyha kell)
Tőlem nem menekülsz, én nem hagylak el”
