Számos adósságom és elképzelésem van az írás tekintetében, valamint érkezett néhány kérdés is az ittléttel kapcsolatban, de egyelőre némi időzavarral kell megbirkóznom. Az elmúlt cikk végén beígértem a gitárvásárlással kapcsolatos érzelmekben gazdag élményeink megosztását, de ez még egy kicsit várat magára, csakúgy mint az „egy átlagos nap bemutatása” Gyurka számára /nyugi Tesó, ebben a cikkben találsz olyat, amitől tátva marad a szád:)/, vagy az egyetemi oktatás érzékeltetése, illetve némi leírás arról, hogy mivel is kell foglalkoznom idekint (mindezt igyekszem majd közérthető formába önteni). Ahogy az ötletek gyűlnek a polcon, úgy telik az idő, így mielőtt azon kapnám magam, hogy a 3 héttel ezelőtti eseményeket írom le, maradok az aktualitásoknál. Tovább után olimpiai érmek, Fernando Torres és a tucson-i Beverly Hills!
Teljes mértékben az a tökéletesen hamis kép fog kialakulni otthon, hogy egyik buliból esünk be a másikba, míg a valóság az, hogy ez történetesen igaz… csak éppen ez a tevékenység a heti 140 óra helyett péntek este 10 – szombat hajnali 2:30, szombat este 10 – vasárnap hajnali 2:30 közti intervallumra korlátozódik. Egész egyszerűen ez az a néhány óra, ami alatt komoly élményekkel gazdagodunk, és ahol új emberekkel találkozunk. Hasonlóan ahhoz, ahogy TV sorozatot is nehéz csinálni arról, hogy a családfő fölkel, elviszi a gyerekeket suliba, dolgozik, bevásárol, haza megy, megnéz egy filmet alszik, blogot is nehéz írni arról, hogy meggyújtottuk a szenet a barbecue-hoz, majd 1 óra múlva rátettük a húst, stb. Pontosabban viszonylag egyszerű, de az oldalleöltések száma valószínűleg erősen megritkulna.
Péntek este a spanyol kolónia immár fixnek mondható ismeretségi körével indultunk útnak. Ez mintegy 4 autót és 16 embert jelentett. Az uticél a Foothills régió volt, ami mint később kiderült, a környék Beverly Hills-e. Természetesen az egész társaságból egyetlen ember volt, aki ismert akár valakit is a party helyszínén, de ezzel már tényleg nem untatlak titeket a továbbiakban, teljesen szokásos a dolog. A múlt heti cowboy partyról szóló leírásban óriási hibát vétettem, amikor is kacsalábon forgó palotának minősítettem az ott látott házikót. Palotában ugyanis most voltunk! Maga a környék egy zárt terület, gyönyörűen parkosítva. Külön kapun kellett behajtani, ahol az őr felírta a neveket. Hatalmas villák, gyönyörű kocsik mindenütt.
A helyszínre belépve egész egyszerűen elkerekedett a szemünk, DC már nyúlt is a kameráért (saját képek mellékelve). Szállóigévé vált azonnal a mondat Fernandotól, miszerint:
„Srácok! Srácok! Ne reagáljuk túl, próbáljuk meg ne túlreagálni! Csináljunk úgy, mintha mindez természetes lenne!”
A mondat elhangzása közben körülbelül kisgyerekek módjára forgattuk a fejünket a falon lógó több 10000 $-t kóstáló festmények, és a plafonról lógó 2 méteres képernyő, valamint a kisebb lakás méretével egyenértékű konyha közt. A tulaj 24 éves, bróker és biztosítási társaság tulajdonos (megjegyzendő, hogy kb. a buli 3. órájában találkoztunk vele először…). A buli apropója az volt, hogy nyélbe ütött egy 1,6 milliós üzletet… Éjfél körülre mintegy 70-en voltunk. Az est nagy részét a Roberto Carlosra hasonlító, életvidám és roppant szórakoztató mexikói Carlos társaságában töltöttük, akinek sógornője magyar, valamint hatalmas focidrukker és 1 évet élt Spanyolországban. A legnagyobb ámulatot azonban a 20 éves Santa megismerése okozta számomra. A srác Spanyolországból érkezett, és itt jár egyetemre, de ő velünk ellentétben tartósan. Kiderült, hogy ”ő is focizgatott”. Egészen konkrétan az Atletico Madrid ifiben nyomta, pályára lépett egy spanyol kupa meccsen az első fordulóban 17 évesen, többek közt Maxi Rodriguezzel… Tőle tudtuk meg, hogy Fernando Torres valójában egy „beképzelt, nagyképű köcsög”, de amikor egy torna alkalmából találkozott Beckham-mel és elbeszélgetett vele, akkor számára kiderült, hogy David egy igazán rendes, közvetlen, nagyon jófej srác, akinek csak a felesége okozza a feszültséget. Én meg mindezt hallgattam, és nem győztem ámulni.
A társaság összetételét jól jellemzi, hogy egy röpke bemutatkozásnál az alábbi országok hangoztak el: 2 mexikói, 3 spanyol, 1 kanadai, 1 magyar, 1 venezuleai, 1 guatemalai… Az ilyen összejöveteleken a spanyol nyelvtudás az angolnál lényegesen többet érne…
Másnap több helyen is jártunk. Az este a focival kezdődött, ahol szenzációs játékkal eltöröltük az állam másik északi csapatát (34-17). Az első két támadás touchdown-t ért, valamint volt egy az 1 yardos vonalon elcsípett interception, amit egy 98 yardos futás követett. Összességében remekül szórakoztunk, valamint megvetendő módon kihasználva az emberekbe vetett határtalan bizalmat a legolcsóbb jeggyel egyszerűen besétáltunk a külön belépős, klubbtagságihoz kötött diákszektorba. A stadionon belül nincs semmiféle ellenőrzés, kerítés, vagy bármi.
Meccs után benéztünk egy házibuliba, ahol kaptunk egy hívást egy még jobb partyról: az egyetemi úszócsapat bulijáról. Az est hátralevő részéből 1,5 órát Matt Grevers (nyitó kép bal széle) házában töltöttük. A név valószínűleg csak elvakult sportbarátoknak mond valamit, de legyen elég annyi, hogy olimpiai bajnok 4x100 vegyesen és 4x100 gyorson (előfutamokban úszott, valószínűleg Phelps helyett) és ezüstöt akasztottak a nyakába 100 háton a világcsúcstartó Peirsol mögött… A társaságból megint csak nem igen ismertünk senkit, de bennfentes infok alapján volt ott horvát olimpikon, dél-afrikai olimpiai érmes, és így tovább… A party egyébként eléggé komoly szinten zajlott, egy rendőrségtől érkező telefonhívás vetett véget a mulatságnak, mely a szomszédok panaszai okán érkezett. Ez egyébként elég gyakori Tucson városában.
Napi aktualitásként megemlítem, hogy az est után 2 óra alvást követően képes voltam felkelni megnézni a Forma 1 aktuális futamát. Hihetetlen boldogsággal tölt el, hogy 15 év kitartó szurkolása után Rubens Barrichello megkapta az új esélyt a sorstól, és 37 évesen ismét győzhetett, versenyben lenyomva Jensont. Ennyire még sosem bíztam az oly megérdemelt világbajnoki címben… 4 futam, 14 pont, GO RUBENS!!
