Az alábbi postot részben azért írom, hogy hónapok múlva visszaolvasva én magam is emlékezzek erre, másrészt mert azt hiszem mutat valamit abból, ami megkülönbözteti a tengerentúli embert az európaitól. Tovább után hokis ütközések, MIT, és némi nyújtózás az ég felé!
DC kanadai. Ráadásul francia kanadai Quebec-ből. Ennek velejárója, hogy ő tulajdonképpen az effektív bevándorlókat leszámítva a „legeurópaibb” amerikai (itt most a kontinensre gondolva), melyhez egy nagy adag nemzeti büszkeség is társul. Kanadai, azaz hokival kel és fekszik, a hokinak él – Montreal mez a falon, zászló a kocsiban -, és ez a nemzeti büszkeség legnagyobb forrása is. Ki nem hagyna egy meccset sem, fejből sorolja az összes összeállítást, nincs nap, hogy valamilyen formában ne kerülne elő a téma.
Egyik este arról beszéltünk, hogy mik is lehetnek a terveink a jövőre nézve. Ő masters-re akar menni San Franciscoba a Burkley-re, kerül amibe kerül. Jelenleg is egy olyan projekten dolgozik a napelemek területén, amelynek komoly kifutása lehet, akár saját cég létesülését is eredményezheti. Gyakorlatilag az első egyeztetésen közölte vele a témavezetője, hogy van x millió (!!!) dollárjuk, ez lenne a feladat, és éppen embert keresnek ennek vezetésére, aki akár később létrehozhat egy céget siker esetén. Ehhez a srác 22 éves, egy BSc diploma vége felé közeledve.
Ideát az oktatás úgymond projekt orientált. Rengeteg önálló feladatot kell elejétől a végéig szervezni és irányítani. DC-nek vannak olyan évfolyamtársai, akik egy feladat keretében repülőgépet építettek! Nem tudom érezzük-e: repülőt, amiben volt valamilyen technikai újítás, és az egyetemen összeállított repülővel ember szállt fel! Jelenleg a Red Bull Air Race-n hasít a jószág…
DC kiemelkedően jó projektek szervezésében, elsősorban manageri képességeit illetően. Az egyetem mellett azonban bőven szakít időt lányokra, sportra, bulikra, így saját bevallása szerint jegyei nem túl erősek, de ez nem számít semmit. Mikor így szóba került előéletünk, és eddigi tanulmányaink, valamint eddigi GPA-nk (azaz átlagunk), elkerekedett a szeme. Pláne amikor megtudta, hogy ez milyen keresetre jogosít fel itthon, és hogy nem tudom, mihez akarok kezdeni mindezzel, nincsenek konkrét céljaim.
Meglátása szerint egy dolgot tehetek: Boston, MIT. Ez az, amit nekem kitaláltak szerinte. Keresni kell egy kutatási témát, egy professzort, az egyetem megfinanszírozza ha jól pályázok, és ott csinálni még egy 1,5 éves Masterst valamin dolgozva. Ezek után pedig jöhet bármi, mert az MIT az elitliga, aki onnan jön, annak nincs határ… Mikor láthatólag hitetlenkedve ingattam a fejem, és hozzátettem, hogy nem nagyon célom már még tovább egyetemre járni, szemléletes példához folyamodtunk a youtube segítségével…
Ezt a videot már előbb néztük. Hosszasan meghallgathattam, hogy a hoki a kanadaiak számára lövések és ütközések sorozata: „Kanadaiak vagyunk, keményen szeretjük, hogy legközelebb ha ott állsz a sarokban a koronggal, magadban imádkozz, és félve pislants hátra: vajon ott jön-e megint a védő?!”
A videó fő tanulsága:
„Mindig tartsd fenn a fejed, soha ne nézz le! Ha lenézel, baaang: meghaltál! Lehetsz te a világ legjobb játékosa, fantasztikus csuklóval, félelmetes sebességgel, de ha nincs fenn a fejed és nem számítasz az ütközésekre, akkor véged van! Vegyük csak Eric Lindrost: minden idők egyik legjobb játékosa, hatalmas termet. Mindent tudott a hokiról, kivéve egy dolgot: nem tartotta fenn a fejét. Az eredmény: agyrázkódások sorozata, és sérülések garmadája, ami miatt soha nem teljesedhetett ki!”
És hogy hogy jön ez ide? Egy kanadainak a hoki mindenre jó példa:
„Being at MIT is like playing in the NHL! Do you really wanna play in the NHL??”
Mivel nem tudnám reprodukálni angolul, íme a folytatás:
„Ha képes vagy a legnagyobbakkal játszani, akkor kötelességed is megtenni! Vagy elég neked gólkirálynak lenni évről-évre az otthoni ligában, a másodosztályban? Csak azért mert félsz a sérülésektől? Mert nem tanultad meg még játék közben mindig felemelni a fejed? Seriously: ha elég jó lennél hokiban, nem játszanál az NHL-ben?”
Azt hiszem otthon ez a bajunk (nekem is, mindenkinek szinte), legalábbis részben: nem akarunk/félünk az NHL-ben játszani, de mégis irigyek vagyunk azokra, akik megtehetik…
