Köszönöm a szerkesztőségbe áramló töménytelen mennyiségű „panasz” levelet és SMS-t is!:) Hogy ne hágjon még magasabb fokokra az elégedetlenség, most ismét klaviatúrát ragadok, hogy összefoglaljam az elmúlt 3 nap fontosabb eseményeit. Egyszersmind feltétlen meg kell említenem, hogy az utazás-egyetem-nem rendesen alvás okozta fáradtság triumvirátus következtében valószínűleg a jövőben is elő fog fordulni, hogy bizonyos napokon bizony poszt nélkül marad az oldal, de eme ismerkedés jegyében telő hét után talán már kialakul majd egy rendesnek mondható kerékvágás. Mivel otthon mindenki azt hiszi, hogy ez az ország a fékevesztett egyetemi partyk hazája (nem az), így most némi ízelítő buli frontról kárpótlásul a 3 nap hallgatásért: eme barokk körmondat után jöhetnek a részletek a tovább-ra klikkelve!
Azt hiszem még nem esett szó Fernando-ról és hű társáról, akinek nevét sajnos nem sikerült még megjegyeznem, mert valahogy az ember agya nehezen áll rá a napi 10 új külföldi név megjegyzésére, így csak olyanok ragadnak meg, mint Fernando, Jack, Bobby, Jane, és a kacifántosabbak a ködös homályba vesznek szinte abban a pillanatban, hogy az illető bemutatkozik. Az alábbi sorokban így elnevezzük őt mondjuk Luque-nak, amíg ki nem derül a pontos info.
Fernando spanyol cserediák, társával együtt Madridból érkezett 1 évre, és nem mellesleg DC csoporttársa. Éjszakai kirándulásaink során Fernando és Luque nem csak társunk, de egyenesen vezérünkké vált, ugyanis egyrészt a campushoz közel laknak, másrészt Fernando olyan szinten testesíti meg az összes spanyolokról alkotott sztereotípiát, hogy a helyi – részben spanyolul is beszélő – lányok gyakorlatilag egymással versenyezve olvadnak el jelenlétében a perzselő forróságban. Ennek egyenes következménye, hogy Fernando mindig képben van, mikor hova is „érdemes” menni. Az érdemes kifejezés egyelőre szigorúan idézőjeles, mert európai szemmel azért itt mások a partyk, legalábbis, amiben eddig részünk volt.
Szerda este csak megismerkedtünk Fernandoval, és néhány ismerősével egy csendes indiai jellegű bárban, ahol gyakorlatilag csak mi voltunk. Luque-val pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot, és megbeszéltük a fontosabb kérdéseket, úgy mint: „Kezdő lesz-e Higuain?”, „Kellett-e Xabi Alonso?”, „Megtartsuk-e Robbent?” (ez ugye azóta eldőlt). Érdekesség, hogy éjfélkor megkértek minket, hogy távozunk, mert zárnak… Erősen meglepődtem, hát még amikor kiléptünk a csont üres 4th Ave-ra, ami a szórakozóegységek utcája. Egyszerűen éjfél fele vége mindennek szerdán. Ráadásul megint elhangzottak ilyenek, hogy „Holnap reggel órám van, stb.” . Összességében kellemes este volt, melynek jött másnap a folytatása!
Csütörtök este egy házibuliban nyitottunk 11 körül (DC még mindig erősködött, hogy 11 előtt nincs semmi sehol…), amit nemzetközi hallgatóknak rendeztek. Itt máris szembesültem vele, hogy ez a „Bemegyek, hello, hogy vagy, mizu, csevegeg, eljövök” filmekből ismert motívuma bizony működik. Bementünk egy vadidegen helyre (házba), ahova az ott szintén vadidegen Fernando hívott minket. A hűtőhöz fáradva mindenki kivette, amit csak akart, elbeszélgettünk a helyiekkel, majd útnak indultunk az egyik ismert bár felé 4-esben (itt 0,08%-ig lehet vezetni, így még buliból is autóval közlekedik mindenki). Fél úton DC kiszúrt egy diákszövetséges bulit az út mellett, így hirtelen felindulásból leparkoltunk egy blokkal arrébb, hogy szemrevételezzük a helyet. Visszafele sétálva a ház felé, belebotlottunk 3 lányba, akiket Fernando természetesen leszólított, hogy megkérdezze, merre is van az általa pontosan ismert bár, mely eredeti úticélunk volt. Ennek eredménye nem túl nagy meglepetésemre az lett, hogy a lányokkal el is indultunk a bár felé, megfeledkezve az 5 perce kiszúrt házról.
Maga a bár elég népszerűvolt, rendesen megtöltve, egy helyi banda játszott mindenféle slágereket a 80-as évekből (volt Nena is!!). A bejáratnál szigorúan igazoltattak, mint minden ilyen helyen. A sört horribilis összegért 1-et fizet 2-t kap akcióban adták (5$ !!), de ez még mindig soknak bizonyult a mi csoportosulásunknak. A meglepetés 1 fele jött, amikor is a banda lejött a színpadról, és kiderült, a hely 2-kor zár! Csütörtökön… a „buli napon”! Érdekes. A bár előtt még láthattunk egy letartóztatást: valaki kicsit többet ivott alighanem a kelleténél. A rendőrség nem viccel ezen a téren, mindenhol résen van, és rendesen félnek is tőlük. Összességében felejthető bolyongás volt ez az este a „legendás” 4th Ave-n.
Másnap este helybe jöttek az eseményünk, ugyanis az összesen 16 lakást számláló 13-as apartman blokkunk alakult egy 3 termes diszkóvá. Meg kell jegyezzem, hogy az amerikai buli zene, mely a metal-hard rock-classic rock-punk rock vonal felől indul, és ebbe vegyít néhány számonként hip-hopot valamint rapet (de nem az otthon ismerteket, hanem tényleg változatos, és kifejezetten szórakoztató zenéket), elég szórakoztató tud lenni. Lényeg a ritmus, a két stílus között húzódó óceánnyi árok szinte teljes egészében hiányzik a zenei palettáról. (Mielőtt még mindenki megint senoritákat vizionálna mindenhova, meg kell említsem, hogy az arány nagyjából 50-10 volt a fiúk javára ezen az estén.)
Természetesen minden lakásban, ahol folytak az események, beer-pong folyt a központi asztalon, körülötte zene, és kóválygó emberek. Mindenki üdvözölt mindenkit, aki arra járt bement, amit talált azt megitta. DC hatalmas lelkesedéssel talált valami kanadai eredetű szeszt az emeleti lakásban, és gyakorlatilag csapossá felcsapva ajánlotta és töltötte mindenkinek (mondanom sem kell, nem hogy az üveg, de még a poharak és a lakás sem állt véletlenül sem az ő tulajdonában).
Érdekes élményünk volt az est folyamán, amikor is az egyik srác szobájában kiszúrtunk egy nagy US Army logot, vállán meg egy tengerészgyalogos tetkot. Rákérdezve kiderült, hogy a bátyja 20 évesen Irakban esett el két éve, mikor is az osztagára lőtt aknavető gránátra dobta magát 13 társát megmentve… A srác nagy hős itt, CNN, BBC, People magazin, az ő emlékére van a tetko is. Az érdekes az volt, hogy a bánat helyett sokkal inkább határtalan büszkeség áradt a gyerekből a hős testvér miatt. Nem igazán tudtuk értelmezni a jelenséget európai és kanadai aggyal be kell hogy valljam.
A bulik amúgy egész szolidak, nem kell nagy felhajtásra gondolni. Kevés alkohol is elég nekik bőven, és elég önfeledten szórakoznak, semmi balhés dolog nem volt egy pillanatig sem. Mindent áthat ez az önfeledt vidámság, és könnyedség, valamint a mindenki haver feeling… A házibuli is kifulladt egyébiránt hajnali 1-2-re, bár ez 9 körül már javában tartott.
Röviden ennyi ízelítőnek, valószínűleg kezdésként mi is csak felületes képet kaptunk, így majd előkerül még a téma.
Napi aktulatitásként gratulálok V#7-nek ama klasszis teljesítményhez és magabiztossághoz, hogy tudatosan képes volt öngólt lőni annak érdekében, hogy aranygóljával a mennybe mehessen pár perccel később! (WS "B" - Baja 5-4, floorball MK)
Továbbá meg kell emlékeznem egy másik, talán kisebb klasszis hétvégi produkciójáról, nevezetesen Arjen Robben Münchenben való debütálsáról (2 gól, a második egészen impozáns). Csütörtökön még Madridban volt, majd szombaton a második félidőben már debütálhatott a Wolfsburg ellenében. Ez annyira sikerült, hogy a szurkolók már meg is alkották a "Robbery" kifejezést utalva Franck és Arjen duójára, mely alighanem sok galibát fog még okozni az ellenfeleknek a Bunesligában. Fájni fog nagyon, de leírom: a végén még érdemes lesz a látványos játék miatt nézni a Münchent (már ha Fracnkot nem habfehérben éri a keddi trade-deadline...:) )
V#7 gólját tulajdonjogok miatt törölte a youtube...
